Napra pontosan (avagy tegnapra ponosan, hisz elmúlt éjfél) két éve volt egy az átlagosnál sikeresebb posztom. Amely szinte szó szerint igaz még most is.
"Amikor felismered hogy a világ olyan cirka fél évszázaddal lemaradt arról hogy egy fél évszázad múlva lakható legyen az egy csendes gyilkos. Igazán jól ezt nagyon kevesen tudják lelkileg feldolgozni. Nekem se megy, nekem van ez az oldalam ahol igyekszem kiírni magaból. De láthatóan nem tudom vele áttörni a nihilt.
A nihilt, amit itt éppen istenít az egyszeri ember és majd 8 ezer társa, akik megosztogatják a pozitívnak láttatott übernegatív példát. Egy olyan társadalom ez ami nem látja a nyilvánvalót. Persze mondhatjuk, hogy én egy különleges (vagy legalább különös) ember vagyok, aki képes észlelni hogy a képen lévő meredek falú árok egy ökológiai csapda, úgy a sün méretig minden is bele fog dögleni ami beleesik (meg még Józsi amikor hazafelé jön a korcsmából, meg a fiatalok hazafelé a dizsiből, de hát utóbniak az útszeli fákon is meghalhatnak az meg ugye itt nincs egy plusz egy minusz oksa ugyanott vagyunk...). Szóval szép ez a halott utca a halóárokkal, hisz ha valami szubjektív az a szépség, azt nem vitatatom el. Viszont a másik ami szerintem nyilvánvaló es nagyon nagyon gáz, hogy ez enyire nem megy át, szóval a felkapott villamárvíz dolog. Hiszen ez egy villámárvízgenerátor. A lefolyást a teljes közterületen kimaxolták, a beszivárgást lenullázták. Azaz ami ide leesik vagy befolyik az a lehető leggyorsabban tud engedelmeskedni a gravitációnak. Ha az összes utca ilyen lesz már meg is van a tökéletes recept hogy emberek haljanak meg minél többen villámárvizekben. Köszönjük betonlobby, köszönjük dönteshozók, és legfőképpen köszönjük maguknak akik ezt nemhogy felállva ütemesen tapsoljuk de még igényeljük is. Akarjuk, akarjuk, mert nem hogy nem ismerjük fel a halált, de nem is merjük felvenni a versenyt azokkal, akik nem ismerik fel.
Hát én most azt mondom, merjük felvenni. 8 ezer megosztás és majd 900 lájk azon az oldalon. Vegyük fel a kesztyűt es mutassuk meg mi mire vagyunk elegek (persze mivel az én megosztásom szavakat tartalmaz tizenkettőnél többet (sokkal többet) ezért meg a saját buborékom tagjai sem olvassák végig nemhogy a rendes emberek szoval esélyünk sincs...)!
Szoval igen esélyünk sincs, fél évszazada meg lett volna, most már nincs. Remény még van, elvégre én is üzemeltetem ezt az oldalt, talán lesznek páran akik mégis eljutnak idáig az olvasásban és azt mondják, érdemes ezt az #ökopatópált bekövetni mert bár rohadt hosszan ír de van igazság abban amit ír. Talán lesznek páran, akik megosztják, sőt titkon remélem hogy akár olyan helyre is eljutnak majd a gondolataim ahol a döntesek születnek települesi vízelvezető rendszerekről, mert mindenki azert nem reménytelen, csak egyben az egész az (holnap például megyek egy reményteli faluvezérhez, a munkahelyem képviseletében ahol a saját vezéreimet nem tudtam még egy éve erről a dologról meggyőzni, és ahol milliókat költünk arra amit használni sem fogunk tudni ahelyett hogy tudást adtunk volna oda ahol igeny lenne rá, de ez van apránkent váltjuk meg a világot... pffff de rühellem....). Ez van ezt kell feldolgozni anélkül hogy beleőrülnél, kiábrándulnál, belefásulnál. Én ezzel az oldallal és a hosszú gondolataimmal ezt akarom megelőzni, ennyire egyszerű. A lényeg hogy a jó irányba tett cselekvés az jó, azt tenni kell. És kinek mennyi ereje annyira próbálkozni kell ezt terjeszteni is, hisz a remény arra épül, hogy van mégiscsak esély, ha máshogy nem hát akkor matamatikailag...
Namaste!
#adjukvissza a vizet a tájnak, a tudást a népnek, az utcát az életnek, a reményt azoknak akik hozzám hasonlóan, látják a világot..."
Ehhez a képhez írtam akkor:
Ahogy éreztem, nem lettem a bejegyzésemmel egy súlycsoportban eme virális semmirekellőséggel, még a negyvened része sem jött össze. Bár negyven hosszabb az üzenetem, és ugye a karakterek száma és a társadalminihil figyelme fordítottan arányos.
De mindezek ellenére azt gondolom hogy a posztjaim akkor is hosszúak maradnak. Mert hiszem azt hogy bár kevesen vagytok akik végigrágjátok, de hátha minden alaklommal egy-egy fővel többen.
A fenti példa egy erdélyi településről való, ehhez képest ha a legszűkebb mozgáskörzetem vízrajzát felkanyarítom az a Galga és a Tápiók vidéke közt helyezkedik el. A Hajta-patak felső folyása, az "ÖtÁg vidéke". Kicsi vizekről beszélünk, hiába az elmúlt 30 napban a 100 mm közeli csapadék, még szerintem most is vannak száraz szakaszok, de ami arra késztetett hogy megírjam ezt a posztot, az az hogy sajnos ma is tapasztalnom kellett hogy még bőven a huszadik század harmadik negyedében él a társadalom nagy része. Akkor volt divat a brutalizmus, a nyersbeton diadalának ideje. És akkor volt divat felénk a természet mindenáron legyözését elvinni az ilyen utolsó kis faluszéli patakocskákhoz. Utólag szinte felfoghatatlan micsoda károkat okoztak akkoriban, de talán akkor még nem látták pontosan hgy nagyon nagy bajt cselekszenek. Az ezredfordulón már azért én is kapizsgáltam hpgy nagy a gond, de azt mondom hogy akinek a 2020-as évekre sem esik le, az talán nagyobb gazságra is képes lehet (ha van nagyobb gazság egyátalán a világban, mint élő patakot gyilkolászni...).
A Hajta-két forrásága, melyhez lentebb csatlakozik a többi három látható ezen a kivágaton. Sárgával jelölök két szakaszt. Érdekes mód mindkettő inkább alvízi ha a település belterületét nézzük, de azért még a település belterületi szövetéhez kapcsolódik. Az olyan romantikus lelkek mint én, ezekre a szakaszokra nagyon vidám és boldog tájrészleteket tudnék elképzelni, ahol a tisztavizű patakocska és a falu népe boldogan él egymással. Jelszavuk lehetne hogy élni és élni hagyni.
Ehhez képest valamiért mi emberek ezt nagyon nem akarjuk.
2020 nyarára kell visszaugorjunk a valki részhez. Egy újabb bejegyzésemet teszem be ide.
Mivel a képekhez írtam a részletet ezért ide bökjetek ha meg akarjátok találni az ördögöt (jelentem ott van az...).
No és a másik ág, amit meg tegnap fotóztam, ahol épp folyamatban van a pusztítás. Írjam azt amit három éve, hogy reméelm hogy Vácszentlászló népe nem lesz büszke?
Írhatom, és írhatok még milliónyi karaktert. De öléggé reménytelen a dolog. Illetve azért nem teljesen. Ugyanis időközben alakulóban van egy olyan települési konzorcium, ahol azért bízok benne hogy a másfél tucatnyi vezetőnek szakemberek fogják elmondani hogy mi a különbség Élet és Halál közt. És alakulgat egyre több hasnló közösség az elmúlt években orszgszerte, hogy a pozitív külföldi példákról szót se ejtsek. Sőt én már arról is hallottam ám hogy talán a nem is olyan távoli jövőben lesznek célzott források is arra hogy az élő patakokat megóvja és ne megölje a társadalom.
Szóval remény az van, a reményhal sokáig él azt mondják, a 2023-as év hala a lápi póc amely élt még nem is olyan régen a Hajta vízrendszerében, t meg már nem él sokáig ha nem vesszük fel a kesztyűt a saját nihilünk ellen. És talán egyszer még a póc visszatelepíthető lesz, mert szumma szummárum, brutál nagy barbárság lenne kipusztítani egy olyan halfajt amely 60 millió éve jelen van...
Ehhez a képhez írtam akkor:
Ahogy éreztem, nem lettem a bejegyzésemmel egy súlycsoportban eme virális semmirekellőséggel, még a negyvened része sem jött össze. Bár negyven hosszabb az üzenetem, és ugye a karakterek száma és a társadalminihil figyelme fordítottan arányos.
De mindezek ellenére azt gondolom hogy a posztjaim akkor is hosszúak maradnak. Mert hiszem azt hogy bár kevesen vagytok akik végigrágjátok, de hátha minden alaklommal egy-egy fővel többen.
A fenti példa egy erdélyi településről való, ehhez képest ha a legszűkebb mozgáskörzetem vízrajzát felkanyarítom az a Galga és a Tápiók vidéke közt helyezkedik el. A Hajta-patak felső folyása, az "ÖtÁg vidéke". Kicsi vizekről beszélünk, hiába az elmúlt 30 napban a 100 mm közeli csapadék, még szerintem most is vannak száraz szakaszok, de ami arra késztetett hogy megírjam ezt a posztot, az az hogy sajnos ma is tapasztalnom kellett hogy még bőven a huszadik század harmadik negyedében él a társadalom nagy része. Akkor volt divat a brutalizmus, a nyersbeton diadalának ideje. És akkor volt divat felénk a természet mindenáron legyözését elvinni az ilyen utolsó kis faluszéli patakocskákhoz. Utólag szinte felfoghatatlan micsoda károkat okoztak akkoriban, de talán akkor még nem látták pontosan hgy nagyon nagy bajt cselekszenek. Az ezredfordulón már azért én is kapizsgáltam hpgy nagy a gond, de azt mondom hogy akinek a 2020-as évekre sem esik le, az talán nagyobb gazságra is képes lehet (ha van nagyobb gazság egyátalán a világban, mint élő patakot gyilkolászni...).
A Hajta-két forrásága, melyhez lentebb csatlakozik a többi három látható ezen a kivágaton. Sárgával jelölök két szakaszt. Érdekes mód mindkettő inkább alvízi ha a település belterületét nézzük, de azért még a település belterületi szövetéhez kapcsolódik. Az olyan romantikus lelkek mint én, ezekre a szakaszokra nagyon vidám és boldog tájrészleteket tudnék elképzelni, ahol a tisztavizű patakocska és a falu népe boldogan él egymással. Jelszavuk lehetne hogy élni és élni hagyni.
Ehhez képest valamiért mi emberek ezt nagyon nem akarjuk.
2020 nyarára kell visszaugorjunk a valki részhez. Egy újabb bejegyzésemet teszem be ide.
Mivel a képekhez írtam a részletet ezért ide bökjetek ha meg akarjátok találni az ördögöt (jelentem ott van az...).
No és a másik ág, amit meg tegnap fotóztam, ahol épp folyamatban van a pusztítás. Írjam azt amit három éve, hogy reméelm hogy Vácszentlászló népe nem lesz büszke?
Szóval remény az van, a reményhal sokáig él azt mondják, a 2023-as év hala a lápi póc amely élt még nem is olyan régen a Hajta vízrendszerében, t meg már nem él sokáig ha nem vesszük fel a kesztyűt a saját nihilünk ellen. És talán egyszer még a póc visszatelepíthető lesz, mert szumma szummárum, brutál nagy barbárság lenne kipusztítani egy olyan halfajt amely 60 millió éve jelen van...