Napra pontosan (avagy tegnapra ponosan, hisz elmúlt éjfél) két éve volt egy az átlagosnál sikeresebb posztom. Amely szinte szó szerint igaz még most is.

#adjukvissza a vizet a tájnak, a tudást a népnek, az utcát az életnek, a reményt azoknak akik hozzám hasonlóan, látják a világot..."

Ehhez a képhez írtam akkor:


Ahogy éreztem, nem lettem a bejegyzésemmel egy súlycsoportban eme virális semmirekellőséggel, még a negyvened része sem jött össze. Bár negyven hosszabb az üzenetem, és ugye a karakterek száma és a társadalminihil figyelme fordítottan arányos.

De mindezek ellenére azt gondolom hogy a posztjaim akkor is hosszúak maradnak. Mert hiszem azt hogy bár kevesen vagytok akik végigrágjátok, de hátha minden alaklommal egy-egy fővel többen.

A fenti példa egy erdélyi településről való, ehhez képest ha a legszűkebb mozgáskörzetem vízrajzát felkanyarítom az a Galga és a Tápiók vidéke közt helyezkedik el. A Hajta-patak felső folyása, az "ÖtÁg vidéke". Kicsi vizekről beszélünk, hiába az elmúlt 30 napban a 100 mm közeli csapadék, még szerintem most is vannak száraz szakaszok, de ami arra késztetett hogy megírjam ezt a posztot, az az hogy sajnos ma is tapasztalnom kellett hogy még bőven a huszadik század harmadik negyedében él a társadalom nagy része. Akkor volt divat a brutalizmus, a nyersbeton diadalának ideje. És akkor volt divat felénk a természet mindenáron legyözését elvinni az ilyen utolsó kis faluszéli patakocskákhoz. Utólag szinte felfoghatatlan micsoda károkat okoztak akkoriban, de talán akkor még nem látták pontosan hgy nagyon nagy bajt cselekszenek. Az ezredfordulón már azért én is kapizsgáltam hpgy nagy a gond, de azt mondom hogy akinek a 2020-as évekre sem esik le, az talán nagyobb gazságra is képes lehet (ha van nagyobb gazság egyátalán a világban, mint élő patakot gyilkolászni...).



A Hajta-két forrásága, melyhez lentebb csatlakozik a többi három látható ezen a kivágaton. Sárgával jelölök két szakaszt. Érdekes mód mindkettő inkább alvízi ha a település belterületét nézzük, de azért még a település belterületi szövetéhez kapcsolódik. Az olyan romantikus lelkek mint én, ezekre a szakaszokra nagyon vidám és boldog tájrészleteket tudnék elképzelni, ahol a tisztavizű patakocska és a falu népe boldogan él egymással. Jelszavuk lehetne hogy élni és élni hagyni. 

Ehhez képest valamiért mi emberek ezt nagyon nem akarjuk.

2020 nyarára kell visszaugorjunk a valki részhez. Egy újabb bejegyzésemet teszem be ide.

Mivel a képekhez írtam a részletet ezért ide bökjetek ha meg akarjátok találni az ördögöt (jelentem ott van az...).

No és a másik ág, amit meg tegnap fotóztam, ahol épp folyamatban van a pusztítás. Írjam azt amit három éve, hogy reméelm hogy Vácszentlászló népe nem lesz büszke? 

Írhatom, és írhatok még milliónyi karaktert. De öléggé reménytelen a dolog. Illetve azért nem teljesen. Ugyanis időközben alakulóban van egy olyan települési konzorcium, ahol azért bízok benne hogy a másfél tucatnyi vezetőnek szakemberek fogják elmondani hogy mi a különbség Élet és Halál közt. És alakulgat egyre több hasnló közösség az elmúlt években orszgszerte, hogy a pozitív külföldi példákról szót se ejtsek. Sőt én már arról is hallottam ám hogy talán a nem is olyan távoli jövőben lesznek célzott források is arra hogy az élő patakokat megóvja és ne megölje a társadalom.

Szóval remény az van, a reményhal sokáig él azt mondják, a 2023-as év hala a lápi póc amely élt még nem is olyan régen a Hajta vízrendszerében, t meg már nem él sokáig ha nem vesszük fel a kesztyűt a saját nihilünk ellen. És talán egyszer még a póc visszatelepíthető lesz, mert szumma szummárum, brutál nagy barbárság lenne kipusztítani egy olyan halfajt amely 60 millió éve jelen van...

November 1. Szent András havának első napja, egyúttal az az üdvözült lelkek emléknapja. A lényege kb. hogy a még élők küzdenek, a tisztítótűzben lévők szenvednek, és az üdvözültek pedig diadalmaskodnak. A katolikus ünnep régesrégi kelta alapokon nyugszik, amely ünnepkörben pedig az evilági és a túlvilági határok elmosódás figyelhető meg. A még korábbi időkben pedig minden bizonnyal annak köszönhette ez az időszak a sikerét hogy ekkor érezhették az északi mérsékelt övek, már letelepedett népei hogy akkor amiért egész évben dolgoztak azt leszüretelték, megtörténik a természet visszahúzódása, az elmúlás, jön az az időszak amit túl kell élni, addig amíg újra éled a természet. Szóval igen, ennek gondolom azért a kialakuló közösségekben van egy összekovácsoló ereje. És ugye amikor rárepült a katolikus egyház a neki annyira be nem gyere pogány ünnepekre akkor többek közt „a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává alakult ez a nap.

A saját kis együgyű világomban szintén tudok fontos dolgokat kötni ehhez az időszakhoz, kezdve onnan hogy évek óta ekkor kezdenek el csordogálni a vízfolyások (hiszen a természete tényleg ekkor áll át téli üzemmódba, ekkor szűnik meg a növényzet párologtató hatása), ekkor jön el a hosszú száraz nyár vége. Igen, az előttem elő generációknak ez még az augusztus végi viharszezon volt a záró, az utánam érkezőknek meg nem tudom mi is lesz a norma, de idén azért hihetetlenül bejött a dolog és összesűrűsödtek ezek a hatások.

Szóval fontos nap ez a mai. Már csak azért is mert a Mammonszolgák sem alszanak sohasenem, a fogyasztói világgá silányított nem éppen kis, hanem globalista közösség ezt az ünnepet is leuralt a maga módján. A hedonizmus, a mértéktelenség, a túltolás ünnepe. Hiszen ekkor vagyunk a termelés csúcsán, a gabonabányák idei adománya betakarítva a silók megtelnek, a tök beérett, lehet mértéktelen mennyiségben farigcsálni, aztán lehet az egyik legnagyobb álfenntarthatósági hájpot generálni azon vita köré, hogy akkor a tökmaradékot kivigyük-e ez erdőbe vagy sem. Hiszen ha már megtartottuk a bulikát, ha már a gyerekek bekómáltak a sok cukortól, a szüleik meg utána még hajnalig tolták tovább a porcukorparty-t akkor azért másnap annyira de kell az az a kicsi megüdvözülés hogy kimegyünk oszt kibasszuk a tökünket az erdőbe, hogy ezzel ki tudjuk pipálni a szükséges zöldrefestést.

Szóval ja, van ennek az ünnepkörnek, ennek a novemberi kezdetnek egy bájos varázsa. Ilyenkor el lehet ideig óráig feledni a problémákat, azt hogy azért vannak bajok, aztán úgyis jönnek a hosszú téli esték, hiszen évek, évtizedek óta nem sikerül még arra a kérdésre sem megnyugtató választ adnia a társadalmunknak hogy akkor legyen vagy ne legyen óraátállítás. Annak a társadalomnak, amelynek másfelől meg kellene nyerni az Ökológiai Válság elleni harcot. Hát no, néha azért ugye nem csodálkoztok hogy el vagyok kicsit kenődve.

Szóval ez a hedonista technokrata nihilben tespedő nagyvilág az ami adja az alaphangot. A még élők, küzdők meg küzdenek ez ellen. Küzdenek, én pl pár napja betettem csengőhangnak a telefonomra a fecsegő poszáta hangját (ami lehet hogy gúnyos szajkó? ehhez sem értek pontosan…), hogy legalább ahányszor hívnak akkor eszembe jusson hogy ellen kell állni, és küzdeni kell.

Szóval igen ellenállni azoknak akik a Nihilt szolgálják, akik Mammont szolgálják, és persze azért ez nem megy frontálisan, hiszen akkor úgy járnák mint azok az óvilági poszáták és egyéb vonuló madarak fognak majd járni pár év múlva amikor a technokratanihilizmusmammonszolgálat bálványimádói átadják majd a szaudi csíkot, a vonulási útvonalat keresztező 160km hosszú 500 méteres üvegfalat. Szóval akkor ennek majd nekimennek a madárkák és kitörik a nyakukat. Szóval frontálisan nem szabad bomlasztani. A nyílt harc úgyis felesleges, hisz úgy eltipornak, szóval marad hogy lassan apránként. Persze nem egyszerű ez, hisz látszólag hiába minden, az életem fűműve a lufisposzt marad, hiszen amikor túl frontálisara vettem a dolgot és a négyfelé szakad gólya négyfelé indította futótűzként a hírt akkor nagyon hamar ki lettem kiáltva ökoterroristának, ami egy hihetetlen jó bélyeg. Hiszen a terror elfogadhatatlan, elfogadhatatlan amennyiben a fennálló rendszer ellen zajlik, és ha kell akár a terrornál is brutálisabb módokon válik azonnal megtorolhatóvá hisz a rendszernek jogában áll mindenáron megvédeni magát.

Erős szavak ezek, erős szavak. De hát azokat még csak szabad.

Szóval a frontális megoldások nem vezethetnek célra, a nihilistákat elsőnek ki kell billenteni, de hát a nihilben tespedi annyira jó, én már csak tudom, végtelenül lusta ember vagyok, bár annyiban különleges hogy ezt be is vallom. Sokan meg inkább belepusztulnak csak az igazságot elismerni ne kelljen. Szóval igen rengetegen vannak akik túlfeszítik magukat és dolgoznak azért hogy… És miért is? Na itt kellene igen erősen elgondolkodni. Mert amennyiben valaki tényleg őszintén el tud gondolkodni, és amíg kiderül hogy jó ügyet szolgálnak, akkor hajrá akkor tegyék, de amikor kiderül hogy pótcselekszenek, vagy félrenéznek, vagy nem is tudom hogyan és miképp magyarázhatja magának meg a dolgot például a szúnyogirtószeres repülő pilótája, vagy a tankerületvezető, vagy a hadsereg tagja, a szénhidrogénkutató munkatársa, a autóipari alkatrész szalagmunkása, vagy épp a kormányszolga… ja, várjatok...

Szóval igen, vedd észre magadban, ne csak másban… És dolgozz te magad azon hogy jobb legyen…

És tudjátok miért lett ez a poszt? Csak mert egy nagyon egyszerű nagyon triviális dologról akartam beszélni. Egy olyan kis dologról, ami 2-3 ember 1 órás munkájával létrehozható, és amely szerintem jó irányba mutat, és persze még nem látom át hogy közvetlenül pontosan hogyan is fognak a vallási alapra hazudott pénzuralmi háborúk megszűnni általa. De a vektorelmélet, miszerint az erdedő számít az azért hagy némi reménységet. Hogyha kellően sok jóságot hozunk létre mi kisemberek akkor elébb utóbb a nagynak tűnő hatalmasok, akik egyébként legtöbbször pusztán sérültek, zömmel sérült férfiak akik nem elégedettek az altesti adottságaikkal, zömmel sérült nők akik férfivá erőszakolják magukat nap mint nap míg lassan részsikereket érnek el. Szóval ha ezt a sok sok sérült embert valahogy sikerülne meggyógyítani. És persze nem lehet mindenki úgy gyógyítő hogy frontálisan, hogy odamegy feltárja a sérülés pontos mikéntjét, és megadja a gyógyírt. Sokan vannak persze ilyenek is. De azért a legtöbbünk nem ilyen frontális gyógyító, de ha jót cselekszünk, ha példát mutatunk, azon nagyon sokakat segíthet a gyógyulásban, hisz a sérülések egy jelentős észe még talán az egyén önnön saját maga által is visszafordítható.

Én meg ugye együgyű vagyok, szoktam mondani az egy ügyem hogy #temessükazárkokat, hogy #adjukvisszavizetatájnak persze valójában ezt #kikéremmaganak mert az egy ügyem hogy eltűnjön a #társadalminihil. Csak hát ehhez különös mókák kellenek, hiszen ha én nem érzem jól benne magam akkor mit sem ér, ha nem vagyok őszinte benne akkor nem fogok tudni átadni semmiféle flow-t, ahogy ezt végülis megkaptam pár napja amikor elkezdtem Azizni, és ahogy megkaptam pár éve amikor elsőnek tituláltak kiégett fasznak a bajai vízügyi könyvtárban.

Lásd pl a szöveges agymenéseim, sokszor azért csinálom ezeket mert nem érzem jól magam és ki kell írni, és nem is működik igazén, hisz az életem főműve a #lufisposzt, és nem a #hódgátjavalóg, és ez nagyon bassza a csőröm, mert hiú vagyok és nem sziú :D

Szóval jöjjön már a lényeg eme kis apró 7215 karakteres bevezető után. Mert elkészült (ha jól sejtem) kismagyarország első olyan vízmegtartó létesítménye amely nem egy emberi tervezés (értsd, jól, akár csak a végiggondolás) után létrejövő akármi hanem pusztán annak felismerése hogy „Albert mondja, a természet jobban tudja”. Szóval a hódhívők egy kis félmaroknyi csapata eljutott oda, hogy nem is leutánozni akarja a hódot (lásd hódgátanalógok) hanem szimplán odamegy egy elhagyatott hódgáthoz és megjavítja, mert hód már nincs ott hogy ezt megtegye. Mert ennyire de rohadtul egyszerű ez az egész hóbeleblanc. A newgreendeal, ami már ott elkurvult hogy belevitték hogy ez egy deal legyen, oszt ezt nem tűrték a Mammonszolgák, és elvitték a WarDealbe a lovettát…

De tojni a fejükre, mert meg kell csinálni akkor nulla pénzből, és ezt érti meg nehezen, nagyon nagyon nagyon nehezen a nihilben szocializálódott nyugati ember.

A cél nem az pénzt tudjunk költeni egy jó ügyért, hanem hogy a jó ügyet csináljuk, mert az nem pénz kérdése, a pénz nem lehet cél, hisz akkor Mammon szolgáivá fogunk válni. Szóval a cél a jóság, a jóság szolgáivá váljunk, és ki a jó? Hát az Anyatermészet, a Termetett Világ, a LaBelleVerte.

Szóval nekem is kellett pár nap hogy rájöjjek, hogy mi is történt. Kellett pár nap hogy átlássam, hogy mekkora az akkora hódenagyonnagy (úval akartam írni, de óval sikerült, így hagyom). És kellett hozzá a samhain, aminek a jelentése annyi: nyárvég. Kellett hozzá ez hogy az éjjel felnyíltak a tündérdombok, és meglegyen az egy éjszakányi átjárás az evilág és a természetfeletti közt. És bár nem emlékszem hogy bármit álmodtam volna (és higgyétek el nemhogy csík nem volt, de még extra cukor sem lefekvés előtt) de ma hajnalban fél hatkor arra ébredtem hogy ki kell írnom magamból a „hódgátjavalógot”. Szóval megtettem.

A konklúzió? Hisz tanmese ne legyen konklúzió nélkül. Az mindössze annyi hogy javítsátok ti is a világot, építsetek ti is minél több valós és átvitt értelmű hódgátjavalógot, ami meggátolja hogy a rossz diadalmaskodjon, és ha az eredendő jóság javítójaként fogtok küzdeni, akkor megüdvözöltök a végén.

Ennyi. Van kérdés?

Az utóbbi hónapokban kissé belehabarodtam az Inaturalist nevű citizen science adatgyűjtési felületbe. Ami miatt nekem nagyon megtetszett hogy mindent is lehet rajta gyűjteni, és gyors visszajelzést lehet kapni a gépi látás elnevezéső mesterséges képfelismerésen alapuló algoritmus segítségével. Magyarul ahogy fotózunk már egyből javasol megoldást a telefon.

Persze ez nem mindig a legpontosabb, pláne olyan fajcsoportok esetén ahol nem csak a könnyen fotózható bélyegek fontosak, de mivel én nem a mélytudomány felől közelítek, hanem egy szent küldetésként a mindennapi embert szeretném rácsodálkoztatni a mindennapi természetre hogy megszeresse és megvédje, azaz váljon természetvédésszé, hogy ne mondjam ÖkoHatóPállá Lánnyá Párrá bármivé csak csak legyen jóság...

Szóval oda vagyok ezért az alkalmazásért. 

Rengeteg dolog van ami miatt tetszik hogy a körülöttem lévő fajokról pikkpakk megtudhatom a nevét, és ezzel kinyílik a világ és elkezdhetek infókat kinyerni az internet csodásan végtelen feneketlen kútjából. Rengeteg ki nem írt történet van már bennem arról a 718 hivatalosan megerősített fajról, amivel ott vagyok az Magyar Éves Lista 2023 projektben. És még azt mondja az app, hogy 6338 faj várja hogy meglássam. 

Azt gondolom egy laikusnak már az is sok hogy néhány hónap alatt hétszáz fajjal találkozhat, nemhogy az hogy hétezerrel, és a valóságban meg gondolom van vagy hetvenezer hazai faj...Persze ezek már túl nagy számok, és én meg ugye a laikusokhoz akarok szólni. Szóval azt gondolom kezdjétek el úgy hogy írjatok fel egy élő hírességet (színész, celeb, politikus, sportoló) akit felsiemenétek és írjatok mellé egy fajnevet amit fejből ismertek és fel ismernétek terepen. És nézzük a végeredményt, azt gondolom sokan lennének akiknek az emberlistájuk hosszabb lenne mint az fajlistájuk.

Na szóval félre ne értsen senki, én nem azt szeretném hogy kevesebb embert ismerjetek fel a tévéműsorokban, meg a bulvármédia egyéb bugyraiban, hanem csak azt szeretném hogy több fajt ismerjetek fel a valódi világban.

Ezt ugye azért szeretném mert szent hitem hogy az emberi társadalom nélkül nem lehet megőrizni a természeti értékeket. Létrehozhatunk mindenféle sóhivatalokat, ahol zöldruhás manók próbálják akár szolgálati lőfegyverrel védeni a biodiverzitást. Van az a pénz amiből el lehet érni lokális sikereket, de az egészet folyamatosan és egyre gyorsabban erodálja az egyre nagyobb vélt igények, és valós szükségletek kielégítése iránti vágyvezézert társadalmi nihil. A sóhivatalnokok munkáját segíti egy maroknyi civil, sőt ez a térmészetvédelem olyan szakma hogy alig találni olyan hivatalost aki nem civil természetvédő is. De akkor is nagyon kevés. Párszáz hivatalos, párezer civil, és ha kampányszerűen annyi embert meg tud a természetvédelem mozdítani mint ahány faj él ebben az országban akkor az már hatalmas sikernek számít. Szóval ez elég siralmas.

Tehát a cél adott, próbáljuk megmutatni az embereknek hogy milyen könnyű is a természetet megszeretni. 

Hát nézzük. 13 órával ezelőtt lekapcsoltam a hálószobában a villanyt, de gondoltam előtte kinézek hogy vajon a szobaablak fényére jött-e valamilyen eddig nem látott éjeli pille. Mert az utóbbi napokban azt tapasztalom, hogy a szép fehér falra egy mezei lámpával világítva is érkezik néhány rovar. És mindig van pár új faj. Pár új faj amely nevét megmondja a telefon.

Így hát kimentem és hopp ott is egy lepke, fotó, határozás és pikkpakk már tudom is egy sóska-szigonyosbagollyal hozott össze a szerencsém.


A száznyolcvanegymillió-kilencszáznegyvenhétezer-hatvannyolcadik megfigyelés a nagyvilágban. Nekem csak az 1287. megfigyelésem, és abból az első ami erről a fajról származik. Pedig két gombnyomás és megtudom hogy az egyik leggyakoribb bagolylepke fajunk. Ti hallottatok már róla? És azt tudjátok hogy ki nyerte a tavalyi X faktort?
Az Inaturaliston 85 találata van a fajnak, de az Izeltlabuak.hu oldalon már majdnem kilencszáz: 


889 adat, ez már lassan ugye tudományosan is igencsak értékelhető (na csak kibukik hogy a mélytudomány, és a világmegváltás céljából bevont laikusok tömege összefonódik ám a jóságban...). Szóval igen ennyi adatból már lehet elterjedési mintázatot felfedezni. Ha nem is a szigonyosbagolyét, de azt fel lehet fedezni hogy a közösségi tudományra nyitott emberek merre járnak fotózni :P Már jól kijön hogy az ország ugye fejnehéz, hisz ott van a fővárosban a sok ember, sőt ki lehet látni a tudományegyetemeket is meg ilyenek.

És mit lehet még látni? Hát nagyítsunk csak bele, mert ugye aki engem ismer, az már tudja hogy nekem ilyenkor már kattog a fejem, és már jönnek is a finomabb mintázatok.


Ez a finom sárga mintázat kb az én őrkerületem, a mozgasterületem ha úgy tetszik. Szóval az a régió amiben legtöbbször előfordulok.


Ez egy régebbi 2015-ös járási felosztás, de azt nagyjából látni hogy negyed millió ember él ebben az én mozgáskörzetemben. Azaz a hazai lakosság negyvened része. Ez alapján a 880 találatból 22-nek kellene a területre esnie, ezzel szemben mindössze 3 pötty van.

Ez volt egy nagy hoppá, ez a felismerés volt az ahol eldöntöttem hogy ebből ma nem egy sima facebukposztot csinálok hanem egy blogbejegyzést, mert ennek súlya van. Hatalmas súlya. Ugyanis magamra vettem a dolgot, hiszen én évek óta nagyon nagyon tolom hogy fontos hogy a laikusok részt vegyenek a természetvédészetben, és mindezek után kiderül hogy a lakosságarányosan alig tizedannyi észlelés van mint aminek kellene. Hahó hahó egy nagyságrenddel alulreprezentál távolkeletpestmegye? Hát mi a szösz, ez a Németh András sóhivatali ter,észetvédelmi őrbe oltott ÖkoPatóPál nevű természetvédész nemhogy nem fújja  a passzátszelet, de még az se igazán tűnt fel neki hogy egy ennyire alulreprezentált közegben leledzik? 

Nyugi nyugi, nem fogok mindent megválaszolni, hiszen tudom hogy ez nem mélytudomány, ennyőből következtetni dőreség lenne. 

Nézzük hát a mai napomat. Reggel benyitottam a munkahelyem ajtaján és egy halott lepke fogadott. Hát nosza gyorsan határozzuk meg.


Ez se egy ritkaság, az Inaturaliston 34 hazai találat, a izeltlabuak.hu oldalon 178 találat amiből 2 esik a térségbe az elvárható 4,5 helyett. Ez már nem annyira vészes. 

De nekem a fűsuliban megtanították, egy adat nem adat, két adat egy adat, szóval jöjjön a harmadik. Legyen a nappali pávaszem, azért azt gondolom ez egy felkapott és szintén igencsak általánosan eltejedt lény. Ez már majdnem olyan ismert kell legyen, mint mondjuk Győzike. És igen, optilális mert 1070 találat országosan, akkor nekem a térségben olyan 25-26 találat kell lakosságaraányosan, és lett is 24. Na meg lehet nyugodni, mégse vagyunk itt a térségben reménytelenül alulmozgásosak :D

Viszont érezhetően ellaposodott a blogbejegyzésem, még egy rendes hullámvölgyet sem tudok összehozni, hiszen történt valami. Valami ami viszont kimondottan feldobta a napomat, mert bár úgy tűnt hogy arról kell majd írni hogy mindazok ellenére hogy azt hiszem hogy sok energiát beletolok abba hogy legyenek már emberek akik szépen elkezdik felfedezni a természetet, és majd arról kell írnom, hogy ez efféle lehetetlen küldetés, közben már megint megakadt a szemen valamin.

Ugyanis az inaturalist alkalmazásban mind a szigonyosbagolynak, mind a tarkaaraszolónak a legtöbb hazai találata ugyanahhoz az usernévhez köthető. Ez csak úgy mellékesen ott van amikor az ember nézi a fajról az infómorzsákat. Szóval a hazai 34 találatból (amiből 4 én magam vagyok) 17, azaz a fele köthető egy bizonyos "lililajtar"-hoz.



És hát nem bírtam ellenállni, klikkeltem kettőt. És hát ott is voltam egy bizonyos Lajtár Lili weboldalán. Hát bemásolom ide a bemutatkozást: 

"Velünk vagy nélkülünk, de az élet utat tör magának. Üdvözlök mindenkit és örülök, hogy az elmúlt évek alatt már sikerült inspirálnom embereket, hogy a természet irányába fektessék be energiáikat. Az oldalam szakmai, ugyanakkor mégis közérthető és ez nagyban segít abban, hogy elérjem a fejekben azokat a gondolatokat, melyekből új irányok születhetnek. Amikor 12 évesen elindult a blogom csak annyit tudtam, hogy egy számomra ismeretlen világ feltérképezésébe kezdtem. Ez az akkor ismeretlen világ egy idő után életként mutatkozott be és lenyűgöző komplexitásával rabul ejtett, mely remélem soha nem enged majd el. Az élet egy csoda, bánjunk mindannyian úgy is vele. Kellemes böngészést kíván: Lajtár Lili"

Hát nagyon nem is tudok mit mondani, szemtelenül fiatal lány ez a Lili hisz a blogja 2014 februárban indult, azaz ha minden igaz épp felannyi idős, mint én. És közben mégis. Mégis ott van az amiről én nagyon sokszor már úgy érzem hogy csak feleslegesen beszélek. Ő nem egy Pató, ő egy Ható, egy ÖkoHatóLány, én mondom ezt nektek ÖkoPatóPál :D

Szóval ennyi. A vége? A tanulság?

Megpróbálom egy montázsban összeszedi, mert nekem nagyon nagy tanulság lett a dolog.



Két eltérő taktika. Lili jól láthatóan inkább a saját lakókörnyezetében gyűjti a fajokat, míg én pedig abból adódóan hogy van rá lehetőségem jóval nagyobb területen szóródok szét. Ha a lowcarbon és egyéb általam is oly sokszor hangoztatott lózungokat előszedem, akkor azért nem kérdés hogy kié a nagyobb gratuláció. Szóval bár nem ismerlek (de majd ezt a bejegyzést azért elküldöm neked) Lili, de ezúton is nagyon nagyon gratulálok. Te megvalósítod azt amiről én csak pofázok :D

Szóval még van hova fejlődnöm: 

És ha belevágtok majd ti is ennek az ismeretlen világnak a feltérképezésbe, akkor egy idő után életként bemutatkozva, a lenyűgöző komplexitásával rabul ejtve fogtok ti is ráérezni hogy az élet egy csoda. És mindannyian úgy is bánunk vele, akkor el is jön majd az a bizonyos szép, boldog, és jó világ... Csak hogy plagizáljak egy kicsit, ha már tanítómesterre akadtam.

Szép napot!

Két napja gondoltam egy merészet és összeszedtem a gyerkőcökkel a szemetet az utcában. Nem nagy utca, két tucat ház, 300 méter hosszon elszórva.

Elsődleges célom az volt hátha ha tisztán fejezi be az utca az óévet akkor olyan lesz új év is. Persze másnap reggelre már volt egy eldobott aludoboz, de legalább megpróbáltuk.

És ha már itt figyel a tornácon a negyed zsáknyi eredmény, gondoltam készítek egy rövid beszámolót. Csak hogy meg tudjam köszönni a megfelelő embereknek és szervezetnek, és tudjak nekik valódi boldogságot és valódi eredményeket kívánni a jövő évre.

Hát szóval elsőként kívánom mindenkinek aki részt vett a hulladék szétdobálásában, jövőre tapasztalja meg a valódi boldogságot az eddigi sivár és sekély élete után!

Másodsoron pedig kívánom minden szervezetnek aki talán akarata nélkül részesült ebből az eredményből hogy a jövő évben világosodjanak meg a vezetőik és kezdjenek el lépéseket tenni azért hogy ne szemetet termeljenek. Mert kedves cégek, akiknek a szemetét szedjük össze az út szélén, higgyétek el van élet a profiton és a zöldrefestésen túl is!

Október végén indult egy nagyon jó kezdeményezés a Duna túloldalán, úgy éreztük ehhez csatlakozni kell itt a mi vidékünkön is. 

Így belevágtunk!

Szóval idén is eljött az ősz idén is lehullottak a falevelek és idén is bizonyítást nyert, a mélyen beépült ósdi gondolatvilág kitörlése még hosszú idő, sokkal hosszabb mint amennyi újabb ósdi gondolatok beépítéséhez szükséges.

De akkor sokadszor, és nem utoljára!

NE ÉGESS, KOMPOSZTÁLJ!

A képek péntek délután készültek.

Az elsőn Valkót láthatjuk, illetve csak láthatnánk, mert a füst beteríti az egész települést...

A második képen a füst útja tekinthető meg, látszik ahogy szépen a település után is beburkolja a tájat.

A harmadik fotóhoz csak meg kellett fordulni, és már egyből Vácszentlászlóra tekintünk le. Szintén zenész.

A záróképen pedig Vácszentlászló látható belülről. Látszik az is hogy beindultak a kazánok is, de ott legalább van a mérleg másik serpenyőjében haszon nem fáznak az emberek. De az avarégetés teljesen felesleges és jól látszik ezen a képen is hogy azért jóval nagyobb felhőket ereget. Nem mellesleg egy gyors vásárlás után mire kiértem addigra a naplemente után gyorsan változó légkor szépen letolta az egész füstöt a házak közé, de akkor fotózni már nem tudtam az alkonyat miatt.

A vácszentlászlói füstölgés azért is érdekes mert egy olyan településen zajlik amit egy korábbi felmérés a követendő példák közt említ, mint a helyet ahol tilos az avarégetés. Az egész megyében ezen kívül még 15 "füstmentes bezzegtelepülést" tártak fel. De hát ezek szerint a rendelet önmagában nem sokat ér sajnos, hiszen a társadalmunkra sokféle jelzőt lehet aggatni de azt hogy jogkövető lenne azt azért nem.

Végezetül egy nagyon tanulságos olvasnivaló arról mennyi is az annyi, és mennyi szennyezést okoz a felesleges égetés, érdemes elolvasni mert elég durva dolgok vannak benne: https://www.levego.hu/egyeb/mi-tortenik-ha-valaki-begyujtja-a-kerti-fustgyarat/

UI.: egy a fészbúkon zajló vita kapcsán pedig végeztem egy gyors számolást, mennyi is az annyi. Szóval ha hiszünk a cikknek és elfogadjuk, egy 100 kg-os kupacból, akár 4,9 kg PM10-es részecske is ki tud szabadulni (rengeteg sok már anyag mellett), akkor ha az EURO 5-6-os személyautós kibocsájtási határértéket nézünk, majdnem egymillió km-t kell autóznunk hasonló hatás eléréséhez. Na és ez tényleg brutál durva ám szerintem... Azzal azért végig lehet csapatni párszor a két település útjait...

Egy, sőt mit egy! Milliárdnyi segélykiáltás szeretnék tolmácsolni, mert sajnos süketek vagyunk, de talán Anyák Napja alkalmából kicsit kinyitjuk a fülünket és a szemünket...

Eredeti bejegyzés 2017 március elejéről:

Egy egyszerű képpárral szeretném megmutatni hogy 2017 tavasza mekkora aszállyal köszöntött be, ahogy látszik igen naggyal van ahol a megszokott csapadékmennyiség fele sem hullott még le idén. A másik pedig hogy melyik országrészekben van még mindezek ellenére belvízi védekezés... 10 nappal ezelőtt még napi 2 millió m3 vizet szivattyúztunk el a földekről...



Pár hét múlva térjünk vissza erre a posztra. Két verzió lesz. Vagy kapunk csapadékot és szerencsésen megússza a mezőgazdaság és a társadalom. Vagy innentől továbbra is aszályos marad az idő és heteken belül beindul az össznemzeti búslakodás hogy az ország éléskamrájának számító délkeleti országrészben mekkora az aszály és indul a nagy kártalanítás a társadalom által vala...

Hát én már most megelőlegezném hogy a zölddel jelölt területekre idén csökkentett aszálykár kifizetés járjon... Egy szezon alatt rendeződne a kérdés...


Frissítés 2017.03.27

Ígértem hogy visszatérek, és nem károgni szeretnék, csak a puszta tényekre felhívni a figyelmet, ugyanis a helyzet javult Budapest térségében, Nógrád megyében és Komárom-Esztergom megye nagyobbik felén, de azért ugye azt mindenki sejti hogy nem ezekben a területek a mezőgazdasági fellegvárak..

Ez a térkép pedig az elmúlt három hónap, tehát az idei év eltérését mutatja.

A következő hétre várható csapadék mennyisége (igen jól látjuk, hogy semmit sem látunk).

Szóval marad a népi bölcsesség kiterjesztése, 2017-ben nem csak a májusi, de az áprilisi eső is aranyat fog érni, és marad a reménykedés... Pedig februárban még a szivattyúk tüntették elfelé azt a vizet ami 2-3 hónap múlva már aranyáron lenne mérhető. A világ legjobb befektetése lenne? Hisz hol van még olyan tőzsde ahol két hónap alatt az átkozott belvízből aranyat érő csapadék lehetne? Persze ez nem a virtuális piac hanem a valóság...

De hiszem hogy az a társadalom ami önmaga ellenségeként el tudja vezeti a kora tavaszi vizetek az képes lenne okos gazdálkodásra is, ez csak akarat és utasítás kérdése. Mert a mérnök nem csak elvezetni, megtartani is tud ha azt mondják neki.

Végezetül nézzétek meg ezt: 

Azért ne ijedjünk meg a cím láttán, eszem ágában nincs halálközeli élményekben részesíteni magam.

Viszont az igaz hogy a szokásos év végi leeresztésben jött az ötlet hogy elkezdek online madarászni (szánalmasan hangzik, az is, de hozzuk ki belőle a legtöbbet).

Tehát az ötlet annyi volt hogy az interneten található amatőr fotótömeget megpróbálom a madárgyűrűzés szolgálatába állítani. Ugyanis rengeteg felhasználó készít olyan képet (többségében hattyúkról) amin látszik valamilyen gyűrű. Viszont nagyon kevesen jutnak el odáig hogy tudják is mit kell kezdeni ezekkel a rendszámos madarakkal. Többekből megszólal az állatvédő hogy szegény nem rossz ez neki, a válasz erre az hogy nem. Van akiből a fotós és bánkódik hogy a művészi képet elrontja az a műanyag izé. Sokan csak poénkodnak hogy jé rendszáma van meg ilyenek, de a többség igazán észre sem veszi (vagy legalábbis tudomást nem vesz róla). Így ezek az információk szépen elfekszenek, vagy az interneten vagy otthon a számítógépen.

Pedig akik ezeket a gyűrűket feltették a madarakra azok biztos szeretnének minél többet tudni ezekről a madarakról. Csak hát az átlagfelhasználó nem tudja hogy mihez kezdjen, a gyűrűzőközpont egy személyes kollektívája meg győzi az átlagfelhasználók személyes "zaklatását".

A lényeg hogy amennyiben valaki gyűrűs madárral találkozik, azt arra kérem (kérjük) hogy jelentse le az adatot a Madárgyűrűzési Központ felé (a megadott oldalon elég sok az infó: a lényeg hogy van megadva egy e-mail cím amire ha elküldi az egyszeri felhasználó a fotót, a gyűrűzés minél pontosabb helyszínét, meg a dátumot akkor már szinte biztos a siker).

Na de visszatérve az én személyes projektemre. Eddig (2011.12.20 és 2011.01.20 közt) 68 gyűrűs madár esetében (egy fehér gólya kivételével mind bütykös hattyú) kezdtem el utánajárni a dolgoknak. 26 esetben már sikerült is a dolgok végére járni (mindössze 2 esetben volt már a kérdéses madár a megkeresésem előtt lejelentve), 4 esetben biztos nincs használható fotó (csak a gyűrű látszik, a karakterek nem azonosíthatóak be) és 37 ügy van még folyamatban (itt nagyjából fele-fele arányban oszlik meg ahol még abszolute nem sikerült kapcsolatot teremteni a fotóssal, valamint ahol már van kapcsolat, de érthető mód nem mindenkinek a legfontosabb ez a téma, szóval várok). A beküldött jelentések mindegyikére jött már válasz a Központtól. Általánosan elmondható hogy túl nagy felfedezések nem történtek, de volt olyan jelentés ahol azért számított ez a mostani adat. A madarak döntő többségét a Balatonon fotózták, volt néhány velencei-tavi adat, valamint egy a Deseda-tóról.

Érdekességek:

• Vagy két olyan madár volt amely még biztosan az előző éverezdben kelt ki a tojásból, tahát alaphangon több mint 12 évesek (ez már szép kor hattyúéknál)
• Volt 10 fiókás fészekalj, ami szintén nem túl gyakori.
• Több esetben volt külföldi vonatkozása a megkerült madaraknak: legtöbbször Horvátország, de Szlovákiát és Szlovéniát megjárt madár is volt az eddigiek közt.

Feltétlenül megjegyzem hogy a már említett egy szem fehér gólya pont a szűkebb működési területemen, Nagykátán lett fotózva, ami számomra külön öröm (remélhetőleg az elkövetőt sikerül beizzítani így a jövőben már tudatosan készülnek a gyűrűs madarakról a képek).

Egyébként remélt eredménye ennek a fotósgyűjtögetésnek pont az hogy a szaporodó amatőr természetfotósok figyelmét felhívjam arra hogy ha már úgyis ott vannak és lehetőségük van gyűrűs madár megörökítésére akkor tegyék meg, nem lehet tudni hogy mikor fut be így valami nagyon fontos adat, hisz nem csak a (néha unalomig fotózott) hattyúkon van ám gyűrű, hanem sirályokon, kócsagokon is ott figyelnek azok az azonosító karakterek amelyeket ma már egy jobbfajta géppel meg lehet örökíteni.

Egyenlőre egy térképpel zárom soraim, ezen néhány elég mozgékony madár életútja követhető nyomon nagyon egyszerűen ábrázolva. 

bütykös hattyúk nagyobb térképen való megjelenítése 

Itt egy 2003-ban írt szakdolgozat, sok témába vágó érdekességgel.

Ezek pedig az idei első Balatoni hattyú road show cikkei (beharangozó és alapok, eredmények), ezekben minden benne van amit a hattyúgyűrűzésről tudni kell illetve lehet.

A békamentés befejeztével a blog kissé meghalt, ezért megpróbálom felpörgetni egy kicsit. Röviden beszámolgatok majd azokról az élményeimről amikor sikerül kijutni a ződbe.

Az egész blogot azért azért indítottam hogy a bennem lévő szómenést (ami a hírek hatására, meg úgy egyébként is keletkezik) kiadjam, de aztán rájöttem hogy a jelenlegi csillagzat alatt nem biztos hogy mindent le kell írni (eltemetem a bennem lévő partizánt). Tehát marad az amibe senki nem köthet bele, a felhőtlen kikapcsolódás, a természetjárás, a madarászás ....

Szóval történt hogy beindult a nagy tervezés hogy mit is csináljunk magunkkal Húsvétkor és hát jó terveink is voltak arra hogy egy horvátországi úttal (Isztriai-félsziget) fárasztjuk magunkat a hosszú hétvégén, de közbejött a nyúl...

A lényeg hogy borult a terv, de már annyira nagy volt a lelkesedés hogy menni kellett, ha nem is olyan messzire akkor közelre (a fő szempont: ocó). Így hát irány a Kiskunság közepe.

Péntek (április 22.) délután vágtunk neki az útnak és odafelé menet egy aznapi gólyás hírtől vezérelve {1} szorgosan nézegettük az út mentén lévő gólyafészkekben álló madarak lábát hátha gyűrűs madarat tudunk leolvasni. a Göbölyjárási volt iskolánál sikerrel is jártunk, leolvastuk HX143-askát (mint később kiderült ugyanaz a madár van a fészeknél mint akit a tavalyi gyűrűzésen már sikerült azonosítani {2}). A hétvége maradék részében még vagy jó két tucatnyi fészekre néztünk rá {3}, de több gyűrűs lábat nem láttam (habár többségében már ültek a madarak a fészekben, vagy egy lábon ácsorogtak, így marad ellenőrizetlen láb bőven). Mivel elég későn indultunk így mire leértünk ránk esteledett tehát más élmény nem volt (kivéve egy helyet aholSzabadszállás határában olyan éktelen hangos békakoncertet adtak a békák hogy meg kellett állni a kocsival, szabályosan fájt olyan hangosak voltak).

Szombat (április 23.) első állomás a Kunadacs közelében Található Kosbor-tanösvény volt. Odafelé menet megnéztük a békaparadicsomot, ami mint kiderül egy sima belvizes foltocska, de ottjártunkkor épp 10 kis kócsag falatozta a békákat. Maga a tanösvény egy önmagát sporthorgász centrumként azonosító komplexum parkolójától közelíthető meg. A tanösvény első érdekessége egy nagy beton denevértorony. Nem szép, de reméljem a denevéreknek begyere. A tanösvény ezután átvág néhány facsoport közt a réten majd egy földút töltését követve a temetőhöz érünk. Ezen a mélyebb fekvésű lápréten még nem volt sok virág (ehhez még korán jöttünk), mocsári gólyahírek valamint egy víziboglárkafaj virágzott a földút szélén a vízparton (ez utóbbiból van vagy 10 elég hasonló faj szóval tovább nem mennék bele a határozásba). Majd elértük a puszta közepén álló temetőt, amit egy dombocska tetejére épült ki (ez elég furán hangzik de hirtelen nem jutott jobb eszembe). Ami itt a lényeg hogy a temetődomb oldalán megmaradt a gyep (bele se gondolok milyen lehetett a hely mielőtt a dombtetőre temető került) és hát itt nem kevés fotótéma akadt. Többek közt ezek az általam is felismert, védett virágok:  agárkosbor, pókbangó, homoki nőszirom, apró nőszirom. A pókbangók esetében érdekes hogy ugyibár egy fokozottan védett és ritka fajról van szó, de milyen érdekes az orchideáknál az a kettősség, hogy a ritkaságuk ellenére néha teljesen másodlagos élőhelyeken ütik fel a fejüket. Itt is látható volt hogy a bangók a temető bejárati részénél egy olyan helyen élnek ahol szerintem megbolygatták a felszínt (magyar temetőkből kiindulva szerintem a temető elejénél hordták össze a szemetet és ezt szállíthatták el néhány éve és ennek a munkálatnak a nyoma látszik a visszagyepesedett felszínen). Másik “érdekesség” hogy a temetőbe érkező látogatók nagyjából pont a bangók környékén szoktak parkolni, de gondolom nincs túl nagy forgalom így ez még talán nem olyan nagy probléma (megjegyzem én is kiszúrtam az agárkosborokat majd odagyalogoltam és amikor lehajoltam hogy fotóalanyt keressek akkor tűnt fel hogy a bangók közt ácsorgok, tehát egy átlegfelhasználónak (temetőlátogató, geokeccsinger, iskolás csoport) biztos fel sem tűnik a növényke. Szintén megjegyzendő hogy amíg a orchideák megjelentek a temető előtti bolygatott részen addig innen hiányoztak a nőszirmok amik viszont a domb többi részén tömegével nyíltak (illetve már csak a homoki, az apró már elvirágzott, mindössze egy nagyobb virágzó csoportot találtunk egy fűcsomó árnyékában) A temetődomb után vissza az autóhoz hisz még várt ránk sok látnivaló (az út szélén összefutottunk két farkasalma lepkével {4}).

Továbbindulva következő állomásunk a kunpusztai templomrom volt (kutturális program), amiről odaérve kiderült hogy nem is rom :), de ha már ott voltunk gyorsan megnéztük a mellette álló gólyafészek lakóinak lábát (eredménytelenül).

A templom után menthetetlenül elértük a Kondor tavat. Amely azért nagyon ott van látképileg (ez volt az első jelentősebb tavunk a hétvégén szóval ámultunk-bámultunk, aztán a napok során hozzászoktunk a látványhoz). A vizen a sok szárcsa közt egy-egy pár búbos vöcsköt, kanalas récét, böjti récét, néhány dankasirályt és 5-10 barátrécét figyeltünk meg. Valamint a távolban egy ígéretes kis kiemelkedést a vízben rajta madarakkal. Szóval irány kerüljük meg a tavat. Igen ám csak épp annyi benne a víz hogy a part mentén vezető nyom elöntve (végülis jobb is így, úgyis kint van a fokvédett terület tábla). Ezért megpróbáltuk a másik oldalt, de itt meg egy tanyához jutottunk ahol viszont kiszúrtam egy kócsagos autót, így egy gyors bemutatkozás után egy segítőkész kollégától kaptam néhány jótanácsot. Irány Fülöpháza, hátulról támadunk. A településen áthaladva az elején meg a végén is volt egy-egy lakott gólyafészek, de gyűrűs lábat itt se láttunk (a 3146801 fészeknél igen jó dolguk van a madaraknak mert egy tocsogós rét szélén áll a villanyoszlop). A Kondor tó déli csücskének a megközelítését a Szappanos szék mellett elhaladva szerettük volna megoldani, de a szikes vízállás után a homokbuckák másképp gondolták, a csont száraz homokból álló dűnék nem a buzukinak valók, szimplán megsüllyed erőltetni meg felesleges, tehát rövid séta. Pár perc alatt összefutottunk 5 homoki gyíkkal, a báránypirosítóktól foltozott buckákon. Feltűnően sok sáska ugrabugrált az úton, legelábbis ahhoz képest hogy április nem a sáskák hónapja még. A jószágok egy fajhoz tartoztak, vélhetően áttelelő sáskák lehettek. Miután kihomokoztuk magunkat újra elindultunk a Kondor tó déli, nyugati oldalához. Sikerült is elérni a partot, de akkor meg a levezető csatorna állta utunkat (növényzet szélében egy pár cigány és egy pár böjti réce). A csatorna mentén kerestünk egy átjárót majd érzésre próbáltunk újra lejutni a partra, de mindig tanyának ütköztünk. A harmadiknál gondoltuk hogy szólunk a tulajnak hogy hagy sétáljunk már hátra ránézni a vízre (nem is volt semmi gond) így sikerült pont a létező legjobb helyen lejutni a víz szélére. Közelebb nem is lehettünk volna a fentről már kiszúrt kis kiemelkedéshez (ami végeredményben víz közepén egy pár négyzetméteres foltocska volt ahol a fű kilátszott a tóból, de mivel körbevette a víz ezért ideális helyszínt biztosított a madárkáknak). A szigetecskén 4 gólyatöcs valamint egy kis “cankóbigyó” (ugye milyen jó ha határozó nélkül megyünk terepre, kellő fajismeret nélkül) matatott. Valamint a víz felett repkedő fattyúszerkők is ezt a helyet használták pihenőhelynek.

Április 24 (vasárnap) a napot a kiskőrösi Szűcsi erdő meglátogatásával kezdtük. Nem madarásztéma de a város szélén a GPS elsőre egy olyan útra vezetett aminek az utolsó néhány házában, hogy szépen mondjam halmozottan hátrányos helyzetű emberek élnek, viszont nem volt tovább út így meg kellett fordulnom és milyen érdekes hogy erre az utcán játszó cigánygyerekek egyből odajöttek hogy megkérdezzék hogy kit keresek, mondtam nekik hogy senkit hanem az utat az erdőbe, erre a válsz hogy azt nem tudja merre van. Tehát indulok tovább majd 10 méter után látom hogy rohan a kissrác utánam, újra megállok, utolér majd elkezdi hadarni hogy rájött hogy merre menjek és lelkesen mondja hogy erre meg erre... Két nagy tanulság: 1 gyerekként függetlenül az anyagi helyzettől meg a bőrszíntől többnyire még vannak pozitív tulajdonságaink (segítőkészség, stb), de aztán a barom felnőttek majd kinevelik belőlük; 2 elgondolkodtattó hogy a gyerekek anyukája amint észrevette ezt a 20 másodperces eseményt egyből gyors léptekkel jött ki az utcára, de ezt már csak a tükörből láttam de motoszkált bennem a gondolat hogy ő is segíteni akart-e vagy kicsit más stílusban kérdezte volna hogy mit keresek ott, vagy csak szimplán félti a gyereket ha az utcán megáll egy autó...

Na de vissza a fő sodorvonalhoz, az erdő szélén parkolva gumicsizmát húztunk és bevettük magunkat a rengetegbe (a legfeltűnőbb itt is a 2011-es szárazság, nagyon gyorsan tűnnek el a tavaly még országmegrontónak kikiáltott vizek és kerül szárazra a láperdő (talán egy helyen volt olyan mély a víz hogy kerülni kellett)) a láperdő szépen kaszált réteket vesz közre és bent sétálgatva szinte úgy érzi az ember hogy nem is az Alföldön sétál. Az erdőt leginkább azért szerettem volna megnézni mert a neten sok orcidea fotót találtam az erdőben, és reméltem hogy valamit már látok belőlük, de még korán volt  hozzájuk. Az erdőben sok helyen és nagy mennyiségben láttam a fehér zászpa leveleit, valamint néhány békát lehet még megemlíteni, közölük is azt a levelibékát aki pont akkor kapott be egy legyet miközben a fényképezőgépet állítgattam, hát szíven ütött a látvány a makróobjektíven keresztül nézve, de leginkább az a tudat hogy ha ezt a pillanatot lekapom akkor azzal a fotóval büszkélkedhettem volna kedvemre. Ja és majd elfeljettem: látott már valaki olyan hogy egy erdő szélén szelektíven gyűjtik a szemetet, hát a Szűcsi erdő ilyen, nem tudom kik rakták ki a kukákat, de nagyon becsülendő pláne hogy a szemetesek zártak és nem is folyik kifelé a tetejükön a szemét (tehát vagy üríti aki kirakta, vagy nincs sok szemét).

Továbbhaladva a következő célpont az akasztói stadion megtekintése volt, mondhatnám úgy hogy antikutturális program. A helyszín szerintem lehetne a magyar futball műemléke, egy nem épp fedhetetlen ember által épített, tökéletesen szükségtelen, használhatatlan, romokban álló pénznyelő, tisztára mint a magyar foci...

Ezután irányba vettük a hartai dunapartot, menetközben még a Bába-széknél álltunk meg (ez nem tűnt úgy mint amiben a normálisnál sokkal több víz van) itt 2 nagy kócsagot, egy gólyatöcst, 2-3 cankót, és egy nyári lúd családot láttunk. A Duna partján egy kisebb sétát tettünk (mint utólag néztem pont ott hagytuk abba ahol kezdeni kellett volna), itt 9 billegető cankót láttunk valamint egy kockás siklót, meg szép szitakötőket, de természetesen pont akkor merült le a fotógép... Ami még megér egy misét az a hullámtérben lévő iszonyatos szemét (mindig szidjuk az Ukránokat meg a Románokat hogy mit hoz le a Tisza, hát az se semmi ami a Dunán jön le a Németektől, Osztrákoktól, Szlovákoktól, meg saját magunktól (a legjobb meg egyébként hogy végeredményben az ártéri szemét többsége műanyag szóval lehetne szervezni rá nagy, célzott szelektív hulladékgyűjtéseket).

A part után még egy programpont volt a mai napra, a Böddi-szék. Na ezt kár lett volna kihagyni, nem a tanösvényen a csatorna partján mentünk be (a műútról ahol a tanösvény indul még nem látszik semmi csak a csatorna partján a horgászok és nem volt elég vonzó) hanem ráleltünk a bekötőúra ami a Bauer “maffiózó” kastélyhoz vezet. Ezen és az ezt követő földúton lehet becsorogni egészen a Dunatáj Közalapítvány tanyájánál lévő megfigyelőtoronyig. Itt már igen gazdag a madárvilág, a kastély közelében volt egy sirálytelep, az út szélétől 20 méterre láttunk fiókákkal úszkáló szárcsát. Magán a Böddi-széken pedig 21 bütykös ásólúd, tucatnyi gulipán, csörgő, kanalas, nyílfarkú, bajti, barát récék. A csatorna túloldalán is volt jócskán madár, de ott már csak a libusokat ismertem fel.

Április 25 (hétfő) itt már nem bírtam magammal és felkeltem korán (búbosbanka hanggal indult a reggel, idén az első), hogy kimenjek a 52-es út Dunavölgyi és Kiskunsági főcsatornái közti területre. Ami végeredményben a Kelemen-szék és a Zab-szék közt vezet át a főút és madárügyileg elég jó terep. Határozó nélkül a cankókkal újra nem tudtam mit kezdeni (a pajzsosokat még felismertem). De volt itt minden, néhol tucatszám a nyári ludak, kócsagok, dankasirályok, szerkők (fattyú és egy helyen fehérszárnyúak is) vöcskök (kis és feketenyakú) récék, töcsök, gulipánok.

Délután pedig a Kostök nevű horgászhelyen (illetve az az meletti szikes tó közeléban evett a fene. Itt is volt a már szinte átlagosnak tekinthető madársereg (cankó, dankasirály, szerkő, libák, kócsagok, töcs, gulipán) viszont ezen a helyen láttam 4 konytos récét, egy bakcsót és 2 nagysirályt valamint 1-2 küszvágó csért is. De ami itt a legnagyobb élmény volt a hihetetlen mennyiségű szitakötő... (pl: ez meg ez meg ez és végül ez is)

Hát itt vége, szó se róla szinte tovább tartott leírni mint megélni és még fel kell pakolni a képeket, be kell linkelni a dolgokat de ha beválik akkor rendszeresítem a beszámolókat.

Itt találhatóak a képek egyben!

Megjegyzések:

{1}: A gyűrűzőközponttól péntek délelőtt jött az infó hogy egy 2007-ben Tápiógyörgyén gyűrűzött gólyát Forráskút határában láttak viszont. A gólya ennél a fészeknél kelt, ésmost itt talált magának otthont.

{2}: a megkerülési adatok
Gyűrűzve ----------------------------------------------------------------
Jelölés       Fémgyűrű: Budapest HX143
Faj           Fehér gólya (Ciconia ciconia) [1340]
Kor           pullus [1]
Dátum         2004-06-10
Hely          Tápiószentmárton (Nest ID. 1457102), Pest, Magyarország
(HG48 47°22'19"N 19°47'48"E)
Egyéb adatok
Megtaláló     Benei Béla (8), E-mail: beneib@monornet.hu

Megkerült -----------------------------------------------------------------
Jelölés       Fémgyűrű: Budapest HX143
Faj           Fehér gólya (Ciconia ciconia) [1340]
Kor           kifejlett [2]
Állapot       Egészséges, és szabadon hagyva vagy engedve [7]
Körülmények   színes lábgyűrű(k) alapján azonosítva [81]
Dátum         2011-04-22
Hely          Tápiószentmárton (Nest ID. 1457104), Pest, Magyarország
(HG48 47°21'55"N 19°48'18"E)
Egyéb adatok
Megtaláló     Németh András, E-mail: tapio.egyesulet@gmail.com
Távolság      1 km 143 fok (DK)
Eltelt idő    6 év 10 hónap 12 nap [2507]
Hivatkozás    2011/600

Megkerülések --------------------------------------------------------------
Dátum      Á Kö Hely, Ország (Helykód) Koordináták (Megtaláló)

2010-06-20 7 81 Tápiószentmárton (Nest ID. 1457104), Magyarország (HG48)
47°21'55"N 19°48'18"E (Benei Béla)
2011-04-22 7 81 Tápiószentmárton (Nest ID. 1457104), Magyarország (HG48) 47°21'55"N
19°48'18"E (Németh András)

{3}: gólyafészkek amire tuti ránéztünk (volt több is csak nem jegyeztük fel):

• Tápiószentmárton > Göbölyjárás Iskolánál >> 1457104

• Bács-Kiskun megye > Izsák > Uzsovic kastély >>Fészek-azonosító 2199923
• Szabadszállás > József Attila utca és Szent István >> 2506106
• Kerekegyháza > A Kunpusztai templommal szemben >>2253001
• Fülöpháza > Kossuth utca eleje >>3146807
• Fülöpháza > Kossuth utca vége >>3146801
• Soltszentimre > Fülöpszállásra vezető műú >> 1821803

{4} remélem mindenki ismeri a vadonleső programot (ha nem majd most megismeri) a lényeg hogy néhány könnyen felismerhető védett fajról az interneten keresztül tölthetünk fel adatokat segítve ezzel a hazai elterjedés mind jobb dokumentálását, szerintem aki teheti éljen a lehetőséggel (egy másik oldalon pedig az összes hazai kétélű és hüllő fajról készül hasonló adatbázis, ezt is csak ajánlani tudom)