Gondolatok az ásóbékák feneke alól


Amikor szemetet szed a mérnök

2018. december 31. 10:08 - Németh András

Avagy óévi hulladékos gondolatok az új évre

Két napja gondoltam egy merészet és összeszedtem a gyerkőcökkel a szemetet az utcában. Nem nagy utca, két tucat ház, 300 méter hosszon elszórva.

Elsődleges célom az volt hátha ha tisztán fejezi be az utca az óévet akkor olyan lesz új év is. Persze másnap reggelre már volt egy eldobott aludoboz, de legalább megpróbáltuk.

És ha már itt figyel a tornácon a negyed zsáknyi eredmény, gondoltam készítek egy rövid beszámolót. Csak hogy meg tudjam köszönni a megfelelő embereknek és szervezetnek, és tudjak nekik valódi boldogságot és valódi eredményeket kívánni a jövő évre.

Hát szóval elsőként kívánom mindenkinek aki részt vett a hulladék szétdobálásában, jövőre tapasztalja meg a valódi boldogságot az eddigi sivár és sekély élete után!

Másodsoron pedig kívánom minden szervezetnek aki talán akarata nélkül részesült ebből az eredményből hogy a jövő évben világosodjanak meg a vezetőik és kezdjenek el lépéseket tenni azért hogy ne szemetet termeljenek. Mert kedves cégek, akiknek a szemetét szedjük össze az út szélén, higgyétek el van élet a profiton és a zöldrefestésen túl is!

Tovább
Szólj hozzá!

Szemétszedés Gödöllőn 2013.10.31

2013. október 31. 18:23 - Németh András

szemet_kicsi_1383240343.gif_1024x768

5 fő, 2 óra, 6m3

Tehát ha hiszünk annak hogy évente az ország 23 millió m3 szemetet termel. Akkor egy kis matek....

.... és már tudjuk is hogy 2285-ször gyorsabb a szemeted szedni mint termelni :D

További képek itt: https://www.facebook.com/KPMTV/posts/319456234863337

Novemberben folytatjuk, erről az alábbi oldal követői/kedvelői/lájkoló biztos kapnak értesítést: https://www.facebook.com/KPMTV

Megtaláltuk néhány papírt de a társadalmi elvárásoknak megfelelően azokat megtartjuk magunknak (illetve kidobjuk a saját kukánkba hátha majd valaki jól kilopja belőle csak hogy kivigye az erdőbe, ja és ez a valaki hajléktalan lesz (mert azokat bezzeg társadalmi elvárás gyanúsítgatni) és a hátán viszi ki mind a 20-30 köbmétert).

UI.: azoknak akik újabb lerakáson fáradoznak a területen szólok, hogy nem emlékszem pontosan hogy volt-e nálunk néhány szöges deszka és arra sem emlékszem hogy hova tettük ha volt, de lehet hogy nem is volt, olyan bizonytalan vagyok

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása