Gondolatok az ásóbékák feneke alól


Békamentés 2011, Farmos (4. bejegyzés)

2011. március 25. 18:35 - Németh András

Frissítés: vasárnap (03.27. 16:14): Hát nem lett igazuk az időjósoknak, nem esett az eső Farmoson. Mivel a békák nem a netről tájékozódnak, így őket nem lehetett átverni. Szombaton és vasárnap is 150-200 egyed közt volt a mentett kétéltűek száma., ez nem sok. Szép volt viszont az idő (csak kissé szeles), a gyerekek élvezték a mentést (néha talán túlságosan is). Az akció folytatódik, pár nap és virágzik a Bivalyos szigeten a tavaszi hérics :)

 


Lassan eltelik a békamentés második hete. Amilyen robbanásszerűen elindultak a békák olyan gyorsan maradt is abba a vonulásuk. Az első héten (emlékeztetőül: 12-én szombaton építettük a kerítést) olyan 38 500 kétéltű volt a vödreinkben. Ez eddig nem látott vonulási intenzitás, aminek oka (valószínűleg, meg szerintem meg satöbbi), hogy a Tél Tábornok sokáig tartotta magát és március elején még jelentős fagyok voltak (10-én még jég volt a nádasban).

A kerítésépítés hétvégéjére aztán megjött a jó idő (enyhülés), majd a Nemzeti Ünnep hetére egy mediterrán ciklon is megérkezett (békáknak is jó lett az idő) egy-két enyhe és csapadékos nap összehozva a földben ücsörgő már türelmetlen békákkal és meg is volt a nagy megindulás.

Viszont jött a múlt hétvége és az esőzések után szárazabbra fordult az idő, és hűvösebbek lettek a reggelek (kedden még fagyott is). A békák pedig le is álltak annak rendje-módja szerint. Napi 20-50 brekivel tengették napjaikat a békamentők (azért nem volt olyan szomorú a sorsuk mert a fajlista a kevés egyed ellenére is szépen alakult (ásóbéka, unka, gőte, néha egy-egy varangy esetleg levelibéka). És hát szépen sütött mindenkire a napocska, tehát úgy gondolom hogy a hétköznap érkezett érdeklődők sem bánták meg hogy a békamentést választották.

És jön az újabb hétvége, vasárnapra már mondják az újabb esőt (ami újabb lehűlést is hoz). Így érdeklődve várhatjuk hogy mi is fog történni. Vajon elindul egy második hullám, és ez a hullám vajon milyen intenzívre sikeredik? Hisz 2010-ben volt eső szépen, szóval hiszem (remélem) hogy van még utánpótlás és megközelítjük a 2008-2009-es 60-64 ezer mentett békás mennyiséget.

Pár óra és kiderül, az már kiderül hogy ma (péntek, 03.25.) reggel 139 megmentendő kétéltűt találtak az önkéntesek ez jelenthet valamit... De majd holnap reggel kiderül.

A hétvégén biztos sokan leszünk, lehet hogy nagyon sokan. Ez egyfelől nagy öröm, mert a sok látogató annak az elismerése hogy a programunkkal sikerült elérni az embereket, és sok ember fontosnak tartja rajtunk kívül is a békamentést. Másfelől (és ez a kisebbik fele) már néha kezdenek logisztikai nehézségeink támadni, tavaly is volt olyan hétvégi napunk amikor 107 látogatót számoltam a mentésen. Ekkor már nem tudunk mindenkire úgy odafigyelni mintha csak huszan harmincan lennénk. Ekkor a pallósor végigjárása már érdekesen alakul hisz a csapat eleje már a végénél jár mikor a vége még csak az elején :) de azért bízunk benne hogy még így sem csalódás a látogatóknak a békamentés.

A szervezők részéről szintén örömteli az hogy a csoportok már április közepéig minden napot lefoglaltak (ez csak azoknak a csoportoknak bosszúság akik most hallanak a mentésről és jönnének és szembesülnek a ténnyel hogy nincs hely). Nem gondoltuk volna ezt az elején, de elmondhatjuk hogy a mentés idején átlag egy busznyi látogatóval számolhatunk és ezt egy hónapon keresztül. Úgy gondolom ez egy nagy szám, a térségben kevés esemény mozgat meg nagyobb érdeklődőt, turistát mint a békamentés (azt azért nem mondom hogy veszélyeztetjük az április 4-i tápióbicske csatát, de szép eredmény).

És a mondókám végére hagyok néhány kevésbé örömteli apróságot. Néhány olyan dolog ez ami sajnos azt jelzi hogy hol is állunk mi magyarok, és olyan dolgok ezek amiken ha nem tudunk változtatni akkor ott is maradunk ahol vagyunk.

A legfelháborítóbb esemény a múlt hétvégén esett meg. Van a mentési szakasznak egy része ahol egy mellékút torkollik bele a 311-es főútba és hát ezen a helyen van pár fa és bokor tehát egy tökéletes megálló a megfáradt utazóknak hogy megálljanak egy pillanatra és kinyújtóztassák tagjaikat. Ezzel még nem is lenne gond, de nem nyújtózni állnak meg itt az emberek hanem egyéb szükségleteik miatt is. Még ezzel sem lenne gond hisz gondolom megesett már mindenkivel hogy hogy dolga akad. De azért azt hogy valaki megáll ezen a helyen odamegy a kerítésünk tövébe és ott könnyít magán (nem kis hanem nagy dolgot) azért szerintem kritikán aluli, még szerencse hogy nem a másfél méterre lévő vödröt használta erre a célra. A használt zsebkendők így is a vödörben landoltak (reggelre figyelt is alattuk egy zöld levelibéka).

Na mégis milyen ember az ilyen? Amíg ilyenek lesznek köztünk addig ne várjuk hogy eljő a kánaán. Nem szép dolog rosszat kívánni másnak de remélem legközelebb ha ilyen dolga akad nem marad ideje hogy letolja a nadrágját...

Egy másik szintén WC-hez köthető történet. A vasútállomáson szokott lenni a reggeli találkozó, ide érkeznek a gyerekcsoportok és hát mivel a MÁV illemhelye nem egészen fér bele a 2011-ben Európáról kialakult képbe, ezért a közeli vendéglátó egységben szoktak gyerkőcök elmenni vécére. És hát mit halunk vissza a településen egy hét mentés után. A vendéglátós kezd nehéz anyagi helyzetbe kerülni mert sűrűn van lehúzva a vécé. No Comment. De kérek mindenkit aki a Farmosi vasútállomás közelében lévő vendéglátóipari egység illemhelyét használja hogy vegyen egy csokit, vagy egy traubit, na nem azért mert egészségtelen ételek fogyasztására szeretnék buzdítani, hanem mert nem szeretném ha a békamentés lelkén száradna ha eladósodik egy magyar vállalkozás. Köszönöm.

 

Szummázva a mondandómat. Nincs gond Magyarországunk élünk (na jó, sok gond van), de van ahol jó programban vehetünk részt jót tehetünk. Szóval hajrá várjuk az érdeklődőket, lehet jönni békát menteni Farmosra.

 

Kötelezően ajánlott olvasmányok:

Táblázat a mentett békák számáról

Táblázat a még szabad napokról

És a békamentés alapinformációi (itt van minden, hol parkoljunk, mik a szabályok, melyin ruhát hozzunk, stb stb.

Ha a fentieket átolvastuk és marad kérdésünk akkor hívhatjuk a bloggert (Németh András) a 20-234-99-94-es számon vagy írhatunk neki a tapio.egyesulet@gmail.com drótposta címen.

Ha pedig nem Farmoson mentenénk békát akkor itt egy GugliMapszos térkép, ami még 2010-es infókat tartalmaz, de próbálom majd frissíteni (ha bárkinek van tuti infója azt is írja meg és megosztom).

8 komment
süti beállítások módosítása